A lemezek elrendezése: tükrözés vagy elosztott paritás

A telepítéskor az első komoly döntés az, hogyan legyenek elrendezve a lemezek. Az interneten erre a kérdésre általában kapacitásszámítás a válasz: melyik elrendezés ad több helyet.

Ez rossz kérdés. A helyes így hangzik: melyik meghibásodást kell túlélni, és mire kényszerül a gép a meghibásodás után?

Két alapvető megközelítés

Tükrözés. Két lemez ugyanazokat az adatokat tárolja. A kapacitás fele elvész. Ha az egyik lemez meghal, a megmaradt lemez már eleve teljes másolat.

Elosztott paritás. Az adatok több lemez között oszlanak el, mellettük helyreállítási információval. Ugyanazokból a lemezekből több hely lesz. Ha az egyik lemez meghal, a hiányzó darabok a többiből újraszámítás útján állnak elő.

Kapacitásban a második nagy fölénnyel nyer. A tanácsok többsége ezért itt meg is áll. A valódi különbség viszont ezután jön.

Amiről senki sem beszél: a javítás pillanata

Egy lemez meghalt, a helyére új került. Mi történik most?

Tükrözésnél a javítás egyszerű másolás. Az adat a megmaradt lemezről az újra folyik. A többi lemezt a munka nem érinti különösebben.

Elosztott paritásnál a javítás azt jelenti, hogy minden megmaradt lemezt végig kell olvasni. Vagyis az egész összeállítás legnehezebb munkája pontosan akkor fut le, amikor az egyik lemez már meghalt. Ha a lemezek egyidősek és ugyanabból a gyártási tételből származnak, épp ekkor a legvalószínűbb a második meghibásodás.

Ebből következik a mondat: a kockázat nem az első meghibásodás, hanem a javítás közbeni második. A javítás pedig az a munka, amely leginkább kihívja a második meghibásodást.

A bővítés kérdése

A második gyakorlati különbség később mutatkozik meg.

A tükrökből épített tárolókészlet két lemezenként bővíthető. Ma két lemezzel indul, jövőre jöhet még kettő.

Az elosztott paritású csoportoknál a szélesség a létrehozáskor dől el, és utólagos megváltoztatása hagyományosan nehéz. Ez tehát egyszer meghozott döntés, amellyel sokáig együtt kell élni.

A kis összeállítások szabálya

Kevés lemez esetén általában a tükrözés a jobb alku. Az ok nem a kapacitás, hanem a javítás könnyűsége és a bővítés rugalmassága.

Az elosztott paritás a lemezszám növekedésével kezdi megszolgálni magát: nyolc lemezből hatot használni vagy négyet, komoly különbség, és ilyen méretnél a javítás terhelése is jobban eloszlik.

A próba egyszerű: számít a válasz arra, hogy "meddig tart a szorongó várakozás egy lemez halála után". Kis összeállításoknál ennek az időnek a rövidsége többet ér néhány extra terabájtnál.

És mindez nem biztonsági mentés

Ebben a cikkben ezt a mondatot érdemes a legtöbbször elismételni: a lemezelrendezés nem biztonsági mentés.

A tévedésből törölt fájl egyszerre törlődik az összes lemezről. A megsérült adatbázis minden lemezen sérülten áll. Az elrendezés csak egyetlen lemez halála ellen véd; emberi hiba, szoftverhiba vagy zsarolóvírus ellen semmit sem tesz.

Az elrendezés időt vásárol, nem adatot. Adatot a biztonsági mentés vásárol.

Mit csinál az Atlas

A tárolókészlet létrehozási képernyőjén az Atlas felsorolja az elrendezési lehetőségeket, mindegyiknél a szükséges legkisebb lemezszámmal együtt, és leírja, mit ad az adott elrendezés. Így választás közben nem kell külön utánanézni annak, hogy "mire való ez, és hány lemezt kér".

Az alapértelmezés szándékosan a tükrözés. Az ok a fenti alku: az összeállítások többségére jellemző lemezszámoknál a tükrözés van a biztonságosabb oldalon. Az alapértelmezés ajánlás, nem zár; más elrendezés is választható, csak akkor a választás tudatos.

A képernyő tárolókészlet-típusonként eltérő javaslatokat is mutat: a hálózaton keresztül csatolt tároló és a helyi lemezek esetében nem ugyanazok a kérdések merülnek fel, ezért hiba lenne ugyanazt az űrlapot mutatni.